2010. jún. 15.

30


Bár nem terveztem, hogy személyes dolgokat fogok itt írni, azért ez a szám megállásra késztet.
Igen, ma lettem 30 éves.
Megpróbálok számot vetni a terveimmel és az "eredményekkel"; először, ami a munkámat illeti:

Kiskoromban titkos vágyam az volt, hogy énekesnő legyek - református közösségben énekvezetőként, kórusvezetőként énekelhetek :) Ráadásul zeneovi foglalkozásokat is tarthatok, így a zene komolyan ott van az életemben.

Mindig azt mondtam, nem szeretnék íróasztal mögött ülni egy munkahelyen, sem pedig piacozni, mint szüleim. Aztán közgazdasági irányban, pénzügyi területre indultam, kikötöttem egy íróasztal mögött, ám ez csupán 2 évig tartott. Most is asztal mögött ülök, ám ez nem robot, hanem alkotó tevékenységhez szükséges :) Megtaláltam a hivatásomat, amiben örömöt találok. Mindeközben vásárokba is eljutok -remélem-, ami ugyan nem piac, de azért az életforma nagyon-nagyon hasonló, ami a hétvégi munkát és a kiszolgáltatottságot jelenti.

Család vonatkozásában mindig 2 lánygyermekről álmodtam, ez megadatott, bár közéjük csúszott egy fiú is :) Három gyermek van tehát, ráadásul az egyik szőke lett, ami semmilyen tervben nem szerepelt!
Férjemmel idén lesz a 10 éves házassági évfordulónk, az esküvő előtt 5 évvel ismerkedtünk meg -ki lehet számolni, mennyi voltam akkor :) Hálás vagyok ezért is, hiszen manapság már 3 hónapos kapcsolatra is azt mondják, húha, milyen tartósan együtt vannak... sok mindent megéltünk, megküzdöttünk, még van is min dolgozni, és talán ez az egyik titka: nem gondoljuk, hogy egy kapcsolat úgy nőhet, mint a gaz, bizony nap mint nap ápolni, gondozni kell, odafigyelve, szeretettel, és bizony sokszor alkalmazkodva a másikhoz. Köszönöm férjemnek is az alkalmazkodást, kitartást!

Egyéb terveim is voltak, főleg a gimnáziumban ábrándoztam arról, hogy lesz német nyelvből felsőfokúm, utána egy angol középfokú jön majd, és csak hobbiból majd olaszt fogok tanulni. Németből a középig jutottam, az angol középfokú szükséges még ahhoz, hogy megkapjam a diplomámat, addig hiába az államvizsga... olasz? Ez egyelőre ábránd marad, de már nem is motivál igazán semmi ebbe az irányba.
Zene: mindig is vonzott, a következő 10 év feladata lesz, hogy megszerezzem a kántori oklevelet, és sokat gyakoroljak az imént kapott, új gitáron :)

Még egy terület van, ami nagyon fontos az életemben, ez a gyülekezeti közösség, és a hitélet; azt gondolom, ez is életforma lett az évek alatt, ami meghatározza a mai személyiségemet, sőt, életem mozgatórugóit is. Tökéletes keresztény nincs, bár az elvárás a nem hívők felől ez szokott lenni; én magam is sokszor hibázok, sokszor döntök rosszul. Keresem a válaszokat, és próbálok napi kapcsolatban lenni Azzal, Akinél a válaszok vannak :)

Nos, ez egy gyors mérleg volt, de úgy éreztem, szükségem van rá, hogy több szempontból átgondoljam, hol is vagyok most.
Nektek is köszönöm, hiszen abban, hogy megtaláljam a hivatásomat, nagy szerepe van ennek a virtuális közösségnek is.
Köszönöm, hogy elolvastad :)

24 megjegyzés:

ekszerlada írta...

Ez szuper!!Isten éltessen sokáig!!Váljon minden valóra,amit csak szeretnél!!!

Sviro írta...

Isten éltessen sokáig!
http://www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70

Cheeks írta...

Először is sok boldogságot kívánok, a boldogsághoz mellé pedig egészséget!
Kívánom, hogy az álmaid valóra váljanak!

Szeretettel:
Réka
a virtuális világból :)

Tiszi írta...

Boldog születésnapot! :) Szép kerek szám. A számadás meg jó... nekem is kellene már egy. :)

Anikó írta...

Nagyon jó volt ezeket a sorokat olvasni, köszönöm! És Isten éltessen!

Tímel írta...

Istenke éltessen sokáig,boldogságban és békében!
Álmaid megvalósulását szívből kívánom ! :)

Kri írta...

Isten éltessen sokáig!
Azt nem mondom, hogy füled érjen bokáig :)
Kriszta

moonsafari írta...

Nagyon sok boldog szülinapot és további sok sikert kívánok, a hivatásodban és a magánéletben is! :)

Piky73 írta...

Kívánom, hogy ez a szép nap, s az ezt követő összes többi, telve legyen szeretettel, boldogsággal, örömmel, kacagással... Nagyon boldog szülcsinapot!!!

Panka írta...

Kriszta! Én is örülök, hogy megismerhettelek ebben a virtuális világban. Remélem egyszer élőben is találkozunk. :)
Isten éltessen sokáig, jó egészséget adjon mindannyiótoknak!!! És sok sikert a hivatásodban, áldott alkalmakat ott, ahol rád vannak bízva a csoportok!
Puszi.

kandy írta...

Isten éltessen sokáig, drága! Az összes álmodat váltsd valóra, ezt kívánom őszintén!

Bea írta...

Nagyon boldog 30. születésnapot kívánok. És még nem a dupláját hanem a tripláját kívánom jó egészségben, és szeretetben. :)

Maya írta...

Sok erőt kitartást a terveidhez, és Boldog Szülinapot kívánok!

kriszta írta...

Nagyon Boldog születésnapot kívánok és azt, hogy teljesüljön minden vágyad!!!!!!!!!!!

Agh Monika írta...

Gratula.....Sok boldogsagot erot egesys0get....

Liza írta...

Nagyon-nagyon boldog szülinapot kívánok!

Ági mama írta...

Még nagyon sok boldog születésnapot kívánok! Az eddigi életed nagyon szépen alakult, kívánom tiszta szívből, hogy megvalósíthassad minden vágyad!!!

Berjo írta...

30 évesen már számadást készíteni jó, pedig még életed delén sem jársz. Keveseknek jut eszébe már ilyen fiatalon. Gyönyörű, amit eddig elértél, és még nagyon hosszú út áll előtted!! Ha ilyen segítőid vannak - a Jóisten és a családod , akkor biztosan minden álmod valóra válik! Ehhez kívánok én is sok erőt és egészséget!!

NemVal írta...

Születésnapod alkalmából nem kívánok egyebet,
Minden lépésedet kísérje szeretet!
Arcodon derű, lelkedben nyugalom,
Légy boldog ezen a napon!

(Meg, természetesen, az összes többin is...)

Kati írta...

Kicsit megkésve, de én is szívből gratulálok, és nagyon sok boldogságot kívánok Neked!!

Mano írta...

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, nagyon kedvesek vagytok!

Melinda írta...

Boldog szülinapot és Isten hozott a harmincasok klubjában :))

Hobbi-Tünde írta...

Sok boldog szülinapot, Isten éltessen sokáig!!

Alma írta...

Szép soraid jó érzéssel töltöttek el.
Isten Éltessen sokáig!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...