2010. dec. 31.

Évzáró

Erről a címről hirtelen iskolás lányom tavalyi évzárója ugrott be; épp indultunk, amikor a pici érdeklődött, hová is megyünk? "Hát évzáróra!" -feleltem. Mire a kislány: "És engem bezárnak?"

Ilyenkor év végén van egy kis pihenés, a nagy karácsonyi hajrá után kivételesen jól esik nem fűzni pár napig, csak együtt lenni a férjemmel, gyerekeimmel. A két ünnep között már előkerültek a gyöngyök, de csak módjával; kezembe akadt viszont más is, egy kis füzet, amibe 2009. decemberében írogattam be vágyaimat, terveimet, vagy ha úgy tetszik, céljaimat. Nagyjából ezeket fogalmaztam meg akkor is, amikor ez év elején évértékelőt írtam.

Mivel azóta nem is volt a szemem előtt, kíváncsian nyitottam ki, vajon hogyan állok tavalyhoz képest?
Hát íme:
- önálló gyöngyfűző tanfolyam: novemberben elindult
- saját minták készítése eladásra: ez is megvan, bár a kezdeti lelkesedés után stagnál a dolog
- saját vállalkozás létrehozása: május óta ez is megvan
- vásározás: több ilyen is volt, sok tapasztalattal lettem gazdagabb...
- saját logó: kialakult az elképzelés egy új logóra, de ehhez már grafikusra lesz szükségem
- horgolással kiegészíteni a kollekciót: ezt is megvalósítottam :)
- saját alkotósarok kialakítása: tavasszal ezt is megoldottam :)
- az elérendő nyereségre is volt egy szerény összeg, amit emlékszem, nagyon-nagyon félve írtam le, annyira irreálisnak tűnt; pedig egy vállalkozás szempontjából nevetségesen kicsi számról van szó. Jelentem, sikerült túlszárnyalni :))

Boldogan pipáltam ki mindegyiket, és hihetetlenül lelkesít, hogy látom, lépésről lépésre lassan, de biztosan haladok! Így merek új célokat is megfogalmazni:
- tovább kell vinni a megkezdett gyöngyfűző tanfolyamot
- további mintákat szeretnék készíteni
- az elindult irányvonalat szeretném folytatni, kiteljesíteni (horgolás, illetve letisztult, egységes stílus)
- szeretném megnyitni saját webshopomat
- szeretnék elindulni új irányokba is, ami az eladási oldalt illeti (viszonteladók)
- és két távoli cél, ha sikerül a tervezett fejlesztéseket megcsinálni:
1) szeretnék saját műhelyben dolgozni
2) szeretnék részmunkaidőben egy ügyfélszolgálatos munkatársat foglalkoztatni

Ez utóbbira most ne jelentkezzetek tömegesen :DDD

Mindezekért elmaradhatatlan a köszönet, elsősorban férjemnek, hogy támogat, bátorít és biztat, mellettem áll mindenben!
Gyermekeimnek (3-8 évesig vannak), hogy nem nyúlkálnak a dolgaimba, tiszteletben tartják anya munkáját :)
Édesanyámnak, hogy amikor beteg valamelyik, vigyáz rájuk :)
Minden látogatómnak, vásárlómnak, követőmnek, hogy jönnek, kommentelnek akkor is, ha nekem nem futja viszonzásra -emiatt sokszor van lelkiismeretfurdalásom ám! Mert minden nap megnézem minden általam követett blog új bejegyzéseit, csak az írásra nem futja az időmből :(
Köszönök minden építő kritikát, minden kedves szót!

És kívánom mindenkinek, hogy merjen célokat kitűzni, és megvalósítani azokat ;)
Boldog, sikerekben gazdag Új Évet Kívánok!

9 megjegyzés:

Panka írta...

Gratulálok, Kriszta!
Így tovább! Örülök a sikereidnek!
(Félve írom le, mert nem akarlak megbántani, de: azért ne fukarkodj 1-1 megjegyzés hagyásával, 1-2 bátorító szó bárkinek jól esik egy ilyen nagy névtől, mint a tied. :) )

Mano írta...

Köszönöm, Pankacs! Nem kell félve írni, ez például építő kritika :) Az ilyet szívesen veszem, és igazad is van! Kivéve egyben: nem vagyok én olyan nagy név...

Panka írta...

Oké, de nekem akkor is nagy vagy!
Isten áldja az új évi munkádat, családod egészségét!
Én meg csak halkan teszem nagyjából ugyanazt mint te. (Hála Istennek legyen a sikereimért!) Kivéve a mintarajzolást, hisz magam is mintafüggő vagyok, így itt is, most is köszönöm a mintáidat (no ezért vagy nagy)!

NemVal írta...

Jó egy ilyen pozitív összegzést látni. Kívánom, hogy sikerre vidd a most megfogalmazott céljaidat is!

Berjo írta...

Gratulálok, hogy a célba vett úton ilyen következetesen haladsz, és gratulálok, hogy el is sikerült érni azokat! Továbbra is kívánok sok szerencsét, sok sikert!!!

Roberta írta...

Boldog Új Esztendőt kívánok!!!!

Piky73 írta...

Nagyon Boldog 2011-et kívánok!!!

pj írta...

Gratulálok, hogy a terveidet tényleg leírtad (szerintam sokunknak hasonló tervei voltak/vannak, csak nem írjuk le, így nem tudjuk magunkat nyakon csípni, ha elsumákolunk ezt-azt) és köszönjük, hogy megosztottad velünk tavaly is, most is. Gratulálok, hogy ezeket a terveket sikerült megvalósítani! Kívánok sok sikert, kitartást, hogy ez így menjen tovább! Sikeres új évet kívánok!

Edit írta...

Örülök hogy sikerült a kitűzött célokat elérni, további sok sikert kívánok!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...