A reggeli szakadó eső után 11-re kisütött a nap, így elindultunk újból. Lett helyünk, majd szélsebesen nekiálltunk kipakolni. Én előnyben voltam, egyrészt kevesebb ékszert vittem, másrészt a táblára még itthon feltűztem egy részét. Az alábbi képen Tiszi még ezerrel céduláz:
A kipakolással más bajunk is volt, alig fértünk el ugyanis. Most nekünk kellett asztalt vinni, és össze kellett húzni magunkat.
A kis kosaramba mindenki beletúrt:
Tiszi ékszereiről közelebbi képeket majd az ő blogján találtok.
Ami nagyon jó volt: a napsütés! Pólóra vetkeztünk, olyan erősen tűzött!
Jó volt a hangulat, sok volt az ember, köztük rengeteg ismerőst üdvözölhettem. Rengeteg dicséretet zsebeltünk be.
A legmeghatóbb volt örömet szerezni egy vak kislánynak, aki a cippzárhúzókájára kapott édesanyjától egy napocskás lógikát Tiszi holmijai közül. Amíg anyukája is válogatott, sugárzó öröm lepte el a kislány arcát, egyfolytában tapogatta és mondogatta, milyen gyönyörű dolgot kapott!
Azt gondolom, az ilyen pillanatokért érdemes leginkább ezt csinálni...
2 megjegyzés:
Nagyon klassz kirakatot csináltatok sok szépséget vittetek!!!
Szuper kis kincsesbánya! :-)
A vak kislány története könnyeket csalt az én szemembe is...
Megjegyzés küldése