2010. ápr. 29.

Horgolás így meg úgy

Nyílt napom első kérdését Mónika tette fel, remélem, segítséget jelent majd neki ez a bejegyzés :)
"A legjobban jelenleg a gyöngyhorgolás és a peyote karkötők készítése vonz. Szóval kérdésem a nyílt nap alkalmával ezekre vonatkozna. Szűkítve a kérdéskört a horgolással kapcsolatban nem találok olyan anyagot amiből rájönnék a török horgolás (eredmény egy hurka) és a másik fajta horgolás között (eredmény a széles lapos karkötő."
Nos, széles lapos karkötőt horgolva még nem láttam*, amennyiben a peyote karkötőkre gondolsz, azok nem horgolva vannak, hanem fűzve!Török horgolást még nem csináltam, kezdőknek a sima gyöngyhorgolást szokták javasolni, mégpedig 3 különböző színből (A, B és C), amiket azonos sorrendben fűzöl fel: A-B-C-A-B-C-A-B-C... stb. Javaslom továbbá, hogy először 8-as kásákkal próbálkozz, mert úgy jobban látható a gyöngyök helyzete.
1-es horgolótű és 30-as horgolócérna kell majd a 11-es kásákhoz.
Néhány leírás itt található, és bár én mindent könyvből tanulok meg, ez az egy technika kifogott rajtam, Tiszi mutatta meg végül a trükköt!!!
Gyöngyhorgolás képekben
Animált rajzos tutorial (lap jobb alsó sarkában a Next-ra kattintva jön a következő!)
A peyote technikához gyöngyfűző cérna (legjobb a grál/bőrvarró cérna) és gyöngyfűző tű kell, és japán delica gyöngyök.
Az alapokról itt találsz leírást:
Alapfűzés animált
Alaptechnika

Ha szeretnél hamarosan többet is megtudni az egyes fűzési technikákról, méghozzá magyar nyelven, sok képpel, rajzzal és érthető leírásokkal, iratkozz fel hírlevélre, hogy azonnal értesíthesselek erről a lehetőségről!

*Már láttam időközben, köszönet Zsuzskának :) És Tiszinek is a tanácsadást, vagyis ez sem más technikával készül, mint a sima gyöngyhorgolás, csak sok szemmel (minimum 40), így ellapul.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez a lapos széles horgolás! Éerdekes, hogy még nem láttál ilyet ?
http://zsuzskagyongy.blogspot.com/

Kereki Kriszta gyöngyékszer tervező kézműves írta...

Nahát, más is csinálja még? Nagyon tuti! Köszi, hogy belinkelted!

LUCY írta...

Bellisimo!!!!

Váczi Zsuzsanna "Zsuzska" írta...

Kedves Kriszti gratulálok a blogodhoz nagyon sok gyönyörű ékszered van, szuperek a mintáid. Láttam, hogy kérdezte valaki a széles horgolt karkötőt, hogyan készült.
Bocsi, hogy beleszólok de ez nem tipikus gyöngyhurka mert itt máshova öltünk a horgolótűvel és a szemek is máshogyan állnak ( ferdehorgolás ) így nem lesz még akár 40 szemmel sem merev a munkánk míg gyöngyhurkával nem érjük el ezt az eredményt.
Ne haragudj hogy kotnyeleskedtem csak a félreértések elkerülése végett!
További jó fűzögetést szép munkákat kívánok!
Zsuzska

miscositas-ixabelc3 írta...

que bonito!!!!!!!!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...