2012. dec. 28.

Évértékelő 2012.

Hagyományos évértékelő visszatekintésemet, valamint terveimet 2013-ra rendhagyó módon most a weboldalamon teszem meg: évértékelő
Ennek két oka is van; egyik, hogy ez a blog egyre inkább elvesztette funkcióját, a facebook térhódításával egyidejűleg.
Másik ok, hogy a bejegyzések látogatottsága drasztikusan visszaesett, valószínűleg a blogger újításának, miszerint .com végű blog most már mindenféle végződéssel megjelenik, így a google találati listájában visszaesett.

Nagyon jó kis közösség volt jelen a gyöngyös lányok blogjain keresztül, azt tapasztalom, hogy ez felbomlik lassan. Vannak, akik FB-n tartják már a kapcsolatot, vagy szép csendben kiszálltak ebből a hobbiból. A követett blogok listájában már alig pár ember tesz fel új bejegyzéseket. Ezt nagyon sajnálom.

Nem tervezem, hogy én itt abbahagyom, továbbra is jövök, hozom az újdonságokat, időnként igyekszem időt szakítani arra is, hogy a Ti munkáitokat kommenteljem, kövessem!

Kívánok Boldog, gyöngyfűzésben gazdag új esztendőt, és igazán tartalmas kapcsolatokat!

6 megjegyzés:

Mia írta...

Igen, épp írni is akartam, milyen rendes vagy, hogy évértékelést készítesz! (olvastam a tavalyit is) Bár aki vállalkozásba fog, annak muszáj! Tudnia honnan indult, hova tart...
Nem értek egyet! A fb már lehet, hogy rég nem lesz sehol, amikor a Te blogodat meg lehet találni, így vagy úgy. (csak "vigasztalásként" az én blogom látogatottságán nem sokat változtatott a fb erőre kapása) Magam is szeretem a fb-ot, de a gyöngyös lányokat a blogjaikon keresztül követem inkább, a fb mintha kicsit fel is hígult volna, vagy mi... de ez csak egy vélemény!
Az évértékelést elolvastam így is, úgy is, a 2013-as évhez további kedvet, kitartást, erőt kívánok, és persze további sikereket!

Édua írta...

Én is régóta olvasgatlak, és itt szívesebben teszem,mint a közösségi oldalon.Bár igazad van,mostanában nagyon lanyhult a blogolás.De ez sokkal kedvesebb és személyesebb! Én szeretem így követni a "gyöngyösvilág" változásait.
Remélem lesz jövőre is...

Zsu írta...

A facebook igen sok időnket elvesz, sajnos, de szívesebben követem a blogokat. Igaz nem mindig jut idő megjegyzést hagyni, mert elveszi az időt a facebook (na meg a lassu internet).
Boldog Új Évet kívánok sok szép alkotással :)

Bebi írta...

Egyetértek Zsuval. Az fb sokszor hasznos, de rengeteg időt is elvesz. Ja, hogy a te blogod azért még mindig "él"!
Sok sikert, örömökben és alkotásban gazdag, boldog új évet kívánok neked!

Unknown írta...

Sziasztok!
Én nemrég kezdtem el blogot írni és nagyon sokat nézegettem előtte és most is a blogodat. Sok inspiráló munkát találtam már itt és más lányoknál is. Szóval hajrá:)
ui: nincs fb profilom:)

Unknown írta...

Én nemrég kezdtem el blogot írni, de előtte és most is sokat nézem a blogodat. Sok inspirációt kaptam belőlük, szóval így tovább:)
ui: nincs fb profilom:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...